Ó-Hollywood (vagy Klasszikus Hollywood) rengeteg fantasztikus, mai szemmel is izgalmas, vicces, drámai vagy épp félelmetes filmet hagyott hátra. Az amerikai film „első gyerekkora” a kitűnő sztorikra, a színészsztárok egyéni alakításaira és az egyes műfajok kiemelkedő rendezőire épült. Most a legkedveltebb filmes színészduók közül öt klasszikust mutatok be, a filmek tekintetében pedig egy krimi-vígjátékról, két screwball comedyről, egy film noirról és egy thrillerről lez szó.

Alfred Hitchcock életműve ma is töretlen sikernek örvend, filmjei ma is teljesen frissnek hatnak. Egyik kedvenc rendezőmről, a hollywoodi mozi feltehetően legnagyobb alakjáról három részes írással emlékezem. Az első részben iskolateremtő stílusjegyeit kíséreltem meg összegyűjteni, jelen és következő írásomban a 10+1 kedvenc Hitchcock filmemről osztom meg gondolataimat (tehát nem a 10+1 legjobb filmjét veszem górcső alá).

A kérdés megválaszolásához meg kell vizsgálnunk a magyar filmtörténetet, ismernünk kell amagyar filmkészítők gondolkodásmódját, fokozott figyelmet kell fordítanunk a magyar politika-és társadalomtörténetre, és csak ezek után állhatunk elő érvekkel. Gyakran felmerülő kérdésről beszélünk, a mindennapi beszélgetéseknek ugyanúgy témáját képezi a magyar filmek kevésbé tömegfilmes jellege, mint a szakmai diskurzusoknak, kutatásoknak. Az elmúlt években azért is kerülhetett többször terítékre ez a kérdés, mert a jelenlegi állami támogatási rendszer elvárásai megváltoztak, és így az alkotók is egyre több műfaji kísérlettel jöttek elő, több-kevesebb sikerrel.

Kis Vuk (forrás: www.sg.hu)

Alfred Hitchcock minden idők talán legjobb filmrendezője, egy komplett műfaj, a thriller feltalálója (na meg a pszichohorroré), eszközrendszerének és alműfajainak kikísérletezője és a suspense megalkotó-mestere. Kivételesen eredeti művészről beszélünk, akinek filmjei - sok nagy úttörő alkotóval ellentétben - nemcsak saját korában voltak népszerűek, hanem máig azok. Egy elég hosszú és színes pálya az övé, aminek során előbb a brit, majd az amerikai, végül a nemzetközi mozi sztárja lett. Olyan időszakokban volt különösen progresszív és sikeres, amikor Hollywood épp átmeneti nehézségekkel küszködött. Hogy mást ne említsek, fénykora az ötvenes évek közepe-végére és a hatvanas évek elejére tehető, arra az időszakra, amikor a tengerentúli mozi történetének legnagyobb válságát élte. Gyakorlatilag évekkel előzte meg Új-Hollywoodot és egyes filmjeiben (Szédülés; Psycho) olyan kísérletekbe kezdett, mint a még épp virágzás előtt álló európai újhullámosok sem. Mivel a filmezés volt az élete, olyan mértékben ásta bele magát a filmkészítés különböző fázisainak ismeretébe, mint senki előtte és utána. Jól értett a forgatókönyvíráshoz, a dramaturgiához, a színészvezetéshez, a hanghoz, a képhez, a vágáshoz, sőt még a reklámozáshoz is. A következőkben egy három részes írással szeretnék tisztelegni előtte, most stílusának néhány filmtörténeti jelentőségű vonását emelem ki, a következő két részben pedig a tíz általam leginkább kedvelt filmjéről fogok írni.

(forrás: www.creepyshake.com)

Nosztalgikus utazásnál jóval többet kínál az Oscar-díjas Egyszer és a nagy sikerű Szerelemre hangszerelve rendezőjének legújabb zenésfilmje. A műfajválasztás nem túl meglepő John Carney-tól, a kontextus viszont annál inkább. Ezúttal nem a zenei producerek és a nagyvárosok kallódó zenészeinek életébe, hanem a nyolcvanas évek élhetetlen Írországának világába nyerünk betekintést.

(forrás: www.imdb.com)

Az 1960-as évek második felében Hollywood egy teljesen új korszakot nyitott, lezárva a klasszikus érát. A többség által Új-Hollywoodnak keresztelt időszak (ami mindmáig tart) rengeteg képi, narratív, ideológiai, színészvezetési stb. újítást hozott magával. Történetének legjobb filmjei legendás, tartalmilag és/vagy formailag kiváló jelenetekkel kápráztatták el a tengerentúli populáris mozi nézőit. Ezen jelenetek legjobbjait kívánom most csokorba szedni és sorrendbe állítani. Lássuk tehát Új-Hollywood húsz legjobb filmjelenetét.

Dario Argento Sergio Leone mellett a legendás újhullámos generáció utáni olasz rendezőnemzedék alighanem legnagyobb alakja. A legsikeresebb nemzetközi karriert is ők ketten futották be, nem véletlenül. Nagyságuk abban rejlik, hogy a hatvanas-hetvenes évek - egyébként nem túl alacsony színvonalú darabok özönét a nemzetközi mozipiacra dobó - olasz filmgyártásában iskolateremtőként léptek fel. Igazi modern rendező-szerzők, amennyiben jellegzetes stílusuk a műfajiságot építi. A hatvanas évek végére lefutott európai művészfilmes ciklus (modernizmus, újhullámok) után az elsők között voltak, akik ráléptek a szerzői/művészfilmeket és a tömeg-/műfajfilmeket ötvöző midcult filmkészítés (szerzői műfajfilm vagy középfajú művészfilm, az olyan filmeket jelöli, amik művész- és tömegfilmes elemeket kevernek) ösvényére. Vagy vörös szőnyegére. Magyarul a szerzői, művészfilmes alkotói jegyeik nem elidegenítették a populáris filmtől a nézőket, hanem egyenesen építették filmjeik műfajiságát.

Dario Argento (forrás: www.imdb.com)

Damien Chazelle új filmje ágyúlövésként jelent meg a kommersz kortárs alkotások világában és földcsuszamlásszerű sikert aratott. Ám a gyorsan jött fanatikus áhitattal szemben hamar kialakult az ellentábor is. A La La Land (Kaliforniai álom) ha nem is végletesen, de érzékelhető mértékben megosztja a nézőket. Írásomban előbb ennek magyarázatát keresem, majd a film nagyszerűsége mellett próbálok pontokba szedve érvelni.

La La Land (forrás: www.imdb.com)