Vörös Szőnyeg

Elmondom, hogy miért briliáns film a La La Land

2017. július 06. - Buri Don Marcello

Damien Chazelle új filmje ágyúlövésként jelent meg a kommersz kortárs alkotások világában és földcsuszamlásszerű sikert aratott. Ám a gyorsan jött fanatikus áhitattal szemben hamar kialakult az ellentábor is. A La La Land (Kaliforniai álom) ha nem is végletesen, de érzékelhető mértékben megosztja a nézőket. Írásomban előbb ennek magyarázatát keresem, majd a film nagyszerűsége mellett próbálok pontokba szedve érvelni.

mv5bmgyyndiynwetntdiys00y2jhlthlzdatmtmxowzimzm5otc5xkeyxkfqcgdeqxvyndg2mjuxnjm_v1_sy1000_cr0_0_1452_1000_al.jpgLa La Land (forrás: www.imdb.com)

Egy musical vagy egy romantikus film esetében a világ legtermészetesebb dolga, hogy sokan – magamat is beleértve – már a plakátokat is enyhe gyomorgörccsel figyelik. A musical mint zenei műfaj a XX. század első felében sikeresen kivívta magának azt a státuszt, hogy a rózsaszín nyáladzás és a valóságot elferdítő giccsparádé színterévé váljék a közönség egy részének szemében. Ez a negatív élmény olyan mélyen rögzült a társadalom tudatában, hogy a következő egy évszázadra előre viszolygást váltott ki a moziba járók körében is a musicalekkel szemben. A problémát tetézte, hogy a hangosfilm megjelentével kialakult filmes musical műfaj rögtön a Broadway-darabok felé fordult, azokat adaptálta hallatlan látványos (vagy épp giccses) formában. Így aztán hiába készültek később (elvétve) olyan realista musicalek is, amik valódi mély drámát és többnyire unhappy endet hoztak a vászonra és amik pont a klasszikus formalista musicalek maníros világának fertőjét és hazugságait mutatták be (pl. Csillag születik; Hair; Mindhalálig zene), sokan már a rögzült rossz emlékek miatt elkerülték a mozit.

További nehézségeket okoz, hogy a filmműfaj neve megegyezik a zenei műfaj nevével. Pedig a musical (zenésfilm) mint filmműfaj korántsem csak a musical mint zenei műfajhoz tartozó darabok adaptálását jelenti. A musical körébe tartoznak például az operafilmek vagy a rockoperák is. Mozart Varázsfuvoláját (mondjuk Ingmar Bergman rendezésében) vagy a Pink Floyd Falját elég nehéz összemosni a méltán népszerűtlen High School Musicallel, mégis sokan viszolyogva tekintenek minden zenésfilmre. Ezek után nem meglepő, hogy Chazelle opuszai sem váltottak ki osztatlan sikert minden mozilátogató körében.

 mv5bm2q1m2q3nwitntvjnc00zgy4lwfjzjctotriodkyntdlnjyxxkeyxkfqcgdeqxvymtcyody2ndq_v1_sy1000_cr0_0_793_1000_al.jpgmv5bmtg2mti3mjy2n15bml5banbnxkftztywmzaxnju3_v1.jpg

Ginger Rogers a Táncoló tündérekben (1933)                         Ann Reinking a Mindhalálig zenében (1979)
                                                                  (forrás:
www.imdb.com)

Persze nem csak ez a magyarázata sokak nemtetszésének. A legfontosabb pontnak a szerelemhez, a művészethez, a filmtörténeti hagyományokhoz és úgy alapvetően a klasszikus ideológiákhoz vagy eszményekhez, a pozitív vagy negatív, de valamilyen szempontból kiemelkedő hősökhöz, a nagy dolgokhoz való viszony megváltozását érzem. Nem filmes dolog ez, hanem a kortárs művészet legfőbb problémájáról beszélünk. A kilencvenes évekig úgy a filmezés, mint a többi művészet terén lehettek konformisták vagy lázadók az alkotók, egész biztosan volt egy szilárd világképük (még ha az negatív is volt). Pontosan tudták, hogy hova tartoznak, mit képviselnek, adott esetben kivel állnak szemben. Filmművészetre lefordítva: nagyjából az ezredfordulóig az alkotók készíthettek klasszikus meséket vagy radikális művészfilmeket, lehetett a világról alkotott véleményük optimista vagy pesszimista állásfoglalás, valami közös volt bennük. Volt célja a filmjeiknek vagy legalábbis állítottak valamit a világról, valamilyen filmes-művészeti iskolához vagy társadalmi-politikai csoportosuláshoz tartoztak, filmjeikben hőseik lehettek pozitívak vagy negatívak, de valamilyen szempontból kiemelkedőek voltak. Filmre vihették a modernisták, hogy a hagyományos formáknak és társadalmi konstrukcióknak leáldozott, de szemükben ezeknek a dolgoknak még volt tétje, volt súlya. Ezért is bírt különös jelentőséggel az újhullámosoknál minden hagyománnyal szembeni állítás. Még a posztmodern is ilyen komoly állítások mentén szerveződő gondolati rendszer volt. Eleinte a „minden relatív” is egy állítás volt és a posztmodern művészek pontosan tudták, hogy mit akarnak létrehozni, mit akarnak elmondani.

Ez az a világ, ami mára részben megbomlott, és ami manapság sokak számára teljesen idegennek, hihetetlennek és irreálisnak tűnik. A régi világtól eltávolodott embereknek egy ilyen sztori, mint a La La Land teljesen jogosan tűnhet giccsparádénak. És ez egyáltalán nem mások ízlésének a leszólása. A művészeti ízlés nem egy általánosan elfogadott értékmérce mentén pozitívnak vagy negatívnak, jónak vagy rossznak minősíthető vélemény. E sorok írója is a saját világába bezárt személy, akinek úgyszintén sok történet érthetetlennek és üresnek tűnik, mert nem abban a világban mozog, amiben azok megtörténnek vagy kitalálódnak. Manapság nagyon széttartó irányokat követnek a nyugati társadalmak (természetesen ide értve hazánkat is), és a kialakult posztmodern világ tényleg Lyotardot igazolta. Külön világokban, külön dimenziókban élünk, miközben egy fizikai térben egy közösség tagjai vagyunk. (Kell ezt magyarázni ebben az országban?)

mv5bmmzmm2mzztutmmvmms00otnklwi2ytitnjfkytuymguwnji1l2ltywdll2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvyndqzmdg4nzk_v1_sy1000_cr0_0_1635_1000_al.jpg

Emma Stone és Ryan Gosling (forrás: www.imdb.com)

Azt hiszem a fentiek magyarázzák azt az egyesekben meglévő ellenszenvet, amivel egyes filmekkel, például a La La Landdel szemben viseltetnek. Most mégis Chazelle filmjének nagyszerűsége mellett fogok érvelni, mert meggyőződésem, hogy az egyik legkiválóbb kortárs rendező korszakos jelentőségű filmjével állunk szemben.

  • Induljunk a zene oldaláról. Az első jelenet komoly félelmeket ébreszthet azokban, akik nem szívlelik a musicaleket (bár a kameramozgás és a térszervezés lenyűgöző...), de hamar kiderül, hogy ez a film bizony nem a könnyed dallamokról és a táncról fog szólni, sokkal inkább a jazzről. Úgy a film harmadáig élvezhetjük a Broadway-betéteket, de ezek jelentős része parodisztikus. A film első harmadában Chazelle egy musical-paródiát rendez.

  • A későbbiekben a jazz valódi áhitatától övezett történet bontakozik ki előttünk, melynek fontos része a kortárs zeneipar visszásságainak kiemelése is. Egészen pontosan a jazz ,,rétegzenei” jellegére utal a rendező, és erős kritikával illeti a zeneipart, amiért a műfaj alapjain valami kortárs mainstreamhez igazodó muzsikává alakítják Louis Armstrong és Miles Davis zenéjét.

  • A film talán legfontosabb része a Mia és Sebastian között fonódó kapcsolat. Szögezzük le, ez igaz történet. Létezik ilyen szerelem, és az ilyen szerelem nagyszerű. Többek közt ez adja a film erejét. Hogy egy olyan kapcsolatot mutat be, ami létezik, de nagyon ritkán alakul ki két ember között. Ritkán talál egymásra két ennyire egymáshoz illő ember, akik ennyire társai egymásnak.

  • Mutatja a történet realizmusát a szerelmi szál végén tátongó unhappy end. Látjuk, hogy még egy ilyen szerelem is véget érhet, még egy ilyen kapcsolatért is nap mint nap meg kell dolgozni és komoly áldozatokat kell hozni. Ennek a kapcsolatnak a virágzása és hullámvölgye ugyanannyira valóságos.

  • A szerelmi szállal összefonódó, de attól független, inkább a sztárság mögötti valódi problémák és nehézségek bemutatását célzó pillanatok sem hiányoznak a műből. Chazelle kendőzetlenül bemutatja, hogy egyáltalán nem olyan édes a sztárok világa, és egyáltalán nem olyan könnyű befutni, legyen szó filmcsillagról vagy zenészről. Hollywood ritkán enged a színfalak mögé, pedig az Álomgyár nem csak szépséget és boldogságot rejteget magában. Kevés olyan bátor és őszinte film készül manapság, mint a La La Land.

  • A Hollywood-kritika azonban egy Hollywood-tisztelettel is párosul. Lehet, hogy egyesekben ellenérzéseket kelt ez a kettősség, számomra egy nagyon ismerős érzést jelent Hollywood kritikus csodálata.

  • Nem lehet elmenni szó nélkül a film zárlata mellett sem. A finálé hosszú látomás-szekvenciája a giccs határáig megy, majd a csúcson megáll és – visszatérve a valóságba – az egészet a lehető legfájdalmasabban a fejünkre ejti. Vagyis realisztikusan felhasználja és kihasználja a romantikát, hogy drámai súlyt adjon a történetnek. Olyan zárlat ez, ami többnapos depressziót okozhat a nézőkben. Márpedig ha egy film képes erre, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla.

  • Még egy fontos szempont különösen kiemelendő: a színészi játék. Azt hiszem, lassan kijelenthetjük, hogy Emma Stone napjaink legjobb színésznője. Ha kell, vicces vagy parodisztikus, máskor drámai, de tud gőgös is lenni, vagy épp olyan természetes, mint senki más a filmvásznon. Párja, Ryan Gosling is teljesen új arcát mutatta meg: a kicsit bohókás, esetlen fiatal zenésztől a komoly érzelmi mélységeket átélő, kissé megtört férfiig jut el, aki végül a munkába öli bánatát. Külön kiemelendő, hogy még zongorázni és táncolni is megtanult (nem is akárhogy) a szerep kedvéért.

Ezek alapján úgy gondolom, hogy az elmúlt tíz év egyik legjobb filmjét tisztelhetjük a La La Landben. A rendező Damien Chazelle munkásságát pedig – amit a nemzetközi színtéren a szintén zseniális Whiplash tett ismertté – árgus szemekkel figyeljük továbbra is.

A bejegyzés trackback címe:

https://vorosszonyeg.blog.hu/api/trackback/id/tr8812643971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drednaught 2017.07.06. 15:33:16

A minap néztem meg ezt a filmet eddigi első és megkockáztatom, hogy utolsó alkalommal.
Szörnyűséges volt!
Nem mondom, hogy a romantikus filmek eleve a szívem csücskét jelentették valaha is, noha van pár olyan, ami nekem is nagyon tetszett(Pár lépés a mennyország, Szenvedélyek viharában, Egy makulátlan elme örök ragyogása... na az zseniális film és rettenetesen underrated), de ez a La la land egy kész rémálom volt.

1. Unalmas
De nagyon, nagyon. Szüttyög, lassít, és ha már unja is magát, elkezd énekelni, táncolni.
Tényleg nagyon szenvedős volt. Nem történik benne szinte semmi, ami meg igen, az is műbalhé, amit pár bénán szocializált primadonna hoz össze nagyon izzadtságszagúan.

2. Hamis
Nevetséges álmokat kergető idiótákról szól, akiknek valószínűtlenül sikerül is elérni az álmukat, noha erre semmi nem jogosította fel őket a tulajdonságaik alapján: a jazz-zel kapcsolatos saját fenntartásaira is simán köp a film(nem lett népszerűbb a jazz, de azért a klub működik, sikeres), a csaj tehetségtelenségére, a nyers valóságot jelentő szereposztó-diványok és ismeretségek által garantálható sikerre ugyancsak.
Azt sugalja, hogy csak elég nagyot kell álmodni, mert a kávéfőzés és bárzongoristáskodásból úgyis csak kiránt majd a szerencse, mindössze ki kell várnod.

A kedvenc példám pedig, ahogy a csaj lábai elé tette a film élete nagy lehetőségét:
Egy filmről lenne szó, aminek még se története, se szövegkönyve, se semmi, csak annyit tudunk, hogy mindneképp a meseszép, szerelmes, fényes Párizsban forgatjuk és majd a főszereplő személye köré írjuk.
Sure??

3. Logikátlan
A csaj valóban egy koncerten szembesül vele, hogy a srác szembement a saját elveivel és gagyi popot kezdett játszani? Esténként sose beszéltek róla? Egysezr nem kérdezte meg, hogy amúgy milyen a zenétek, az, amiről eddig be nem állt a pofája a srácnak?
Miután kurva nagy szerelmet vallottak és szépen el is köszöntek egymástól és 5 éven belül újra mindketten ugyanabba a városba kerültek, eszükbe se jutott dobni a másiknak egy sms-t vagy emailt? Rá se kerestek a neten, hogyan alakul a karrierjük?

4. Giccses és hamis
Mindenhol színek, bulik, szimmetria. Az egyéb szreplőket valószerűtlenül embertelenné tették, hogy nehogy már a valódi világ bármilyen mértékben is bezavarjon flash-élményedbe.
A bártulajdonos: gonosz, morci, kapitalista
A kávézó tulaja: gonosz, morci, kapitalista
A castingosok: embertelen, szemét, flegma
A buliban flörtölő srác: alacsony, ellenszenves, érdemtelen
A fotós: felszínes, hozzánemértő, idióta
A zenekar vezetője: megalkuvó, pénzéhes,
...
A két főszereplő: gyönyörű, örökké fiatal, álmodozó, reményteli, szinte érthetetlen, hogy miért voltak egyedül... ja, nem is voltak, mert a csajnak volt faszija, akit ugyancsak rendesen be kellett gyalulni a földbe, hogy helyet csináljanak R.Goslingnak a nők bugyijában...
Így lett a srác, akit E.Stone elhagyott: karrierista, felszínes, unalmas.

Csakhogy közben valszeg átsiklik mindenki afelett, amit a két hülye főszereplő művelt, többek közt egymással:
a csaj az első veszekedésnél elviharzott
a srác mindent félbehagy: nőt, terveket, együttest
az álompár a jelek szerint nem is kommunikált egymással
R.G egy jó nagy tahó volt, csak ezt a jóképűsége miatt megbocsátja neki a közönség
A csaj simán fölállt és köszönés(urambocsá fizetés?) nélkül lelépett egy étteremből
A csaj a legelső fellépése után összefosta magát és hazáig rohant
A srác meg a csaj is kb. mindent elfelejtett, amit időre kellett volan elintéznie(páros randi, első fellépés,stb.)
A srác simán feldudál bármilyen környéket bármilyen indokkal, mert YOLO
Annak ellenére, hogy kurvára szerelmesek, minden veszekedésből szakítás, elviharzás lett, ami után szartak is egymás fejére. Mit látható a film végéből, végül teljesen szartak is egymás fejére. Egy köszönésig sem jutottak már el. Tipikus mai facebook ismeretség ez, semmi más.
...

5. Ez, kéremszépen, női pornó volt.
Ha valaki nem látja, hogy az így behülyített nők elvárásaira pont olyan hatással van, mint a férfiakra a pornófilmek tökéletesen készséges, feszes, fiatal, gyönyörű női, masszív szopóreflexszel, az hülye.
Az érdekes különbség, hogy az egyiket 6-8 Oscar-díjjal jutalmazzák, a másikat pedig egyes csoportok be akarják tiltani.

Talán kevés nőt érdekel az az őszinte vélemény, hogy bár Emma Stone-nal imádnának azonosulni, magam max 1 randit bírnék ki vele.
Nárcisztikus, idióta, álmodozó, hebrencs, megbízhatatlan, instabil, akire egy tollat nem bíznék.
Talán nem véletlenül lesz sikeres a srác, amint megszabadult tőle, sőt, talán az se véletlen, hogy ő maga is sikeres lett R.G távollétében...
Ez azért már elgondolkodtató, nem?

ShotInTheDark 2017.07.06. 16:09:07

@Drednaught: Miért érezted azt ,hogy ide kell hánynod ? Tudományt keresel a lélekben ? Amit írtál az rólad árulkodik ,nem pedig a filmről.

Drednaught 2017.07.06. 16:23:03

@ShotInTheDark: :)
Valakinek nagyon beütött...

Nézd, nem tudományt, keresek, csak valódi(!) emberi reakciókat, reális életfelfogást, logikus döntéseket.
Ha már ezeket sem lehet számonkérni, ideje volna felülvizsgálni az igényeket és ingerküszöböket.

De amúgy ha van kedved, esetleg igényed egyébre is, mint a személyeskedés, szedd szét darabokra a véleményemet, cáfold meg pontonként.

Részemről ez a film egy ritka szar élmény volt, aminek max az akciós-kosaras DVD-ken volna hely, nem pedig Oscar-gálán.
Fentebb említettem pár korábbi filmet, amik romantikusak voltak, de nem volt ennyire elrugaszkodottak, a szereplői sokkal hitelesebbek voltak, a motivációik sokkal emberibbek, átérezhetőbbek egy férfi számára.
A La la land max szépen volt fényképezve, szép zenét kapott, ügyesen koreografálták, de belül komolyan rohad. A képviselt értékrend és üzenet a rossz.
A két főszereplő pedig még az Őrült, dilis szerelemben is simán lealázza az itteni teljesítményét, pedig az egy vígjáték volt, noha a jók közül való.

Ha viszont csak a nem mainstream véleményem zavar, tedd azt, amit a női blogokon szokás: szólj a bloggernek és töröljétek a véleményeket, ami nem tetszik.
Nem ti lesztek az elsők és az utolsók sem, akik ehhez folyamodnak.

ShotInTheDark 2017.07.06. 16:35:10

@Drednaught: Ok, -sorry. Az én hibám, nyilván nem vagyunk egyformák. (nekem sok rész tetszett a filmből és azt is vágom, hogy miért olyanok a színek, stb...) Nem akartam személyeskedni,csak... hirtelen ez jött ki belőlem. Még egyszer: bocs! písz ! (+1 kérdés: nem te írogattál régebben Stevensan -név alatt bizonyos fórumokon ?)

Drednaught 2017.07.06. 16:40:01

@ShotInTheDark: Nem én voltam.
Hogy őszinte legyek, szerintem most először írtam ebbe a blogba, bár nem szoktam nyilvántartani az írásaimat, így akár tévedhetek is.

shiatsu 2017.07.06. 16:45:49

@Drednaught: +1

ritka xar film, fel nem tudom fogni, hogy mitől ájult el a fél világ
ez a mamipornó jó megoldó kulcsnak tűnik, használni fogom :)

Drednaught 2017.07.06. 17:13:52

@shiatsu: A Szürke 50 és a Twillight még ennél is eklatánsabb példák:
- a férfi főhős egydimenziós, minden egyéniségtől megfosztva(mint a pornófilmek női)
- eléggé objectified, kidolgozott, gyönyörű
- aki valami fura okból kifolyólag nem fog visszaélni a pénzével, külsejével és sorban próbálja fel a szebbnél szebb nőket(mint a való életben!), hanem egy átlagos, jellegtelen, szürke szűzlányt akar majd kizárólagosan és mindennél jobban vs. a gyönyörű nő, aki nem gazdag férjre fog vadászni, hanem minden vágya, hogy a szájába élvezz. Te, ott és akkor
- a film felkínálja a közönségének legfőbb titkos álmát(férfi: gyönyörű és készséges; nő: megmenteni való rosszfiú)

Ha más nem is, az azért elég árulkodó kell legyen a nők számára, hogy bár tudvalevő, hogy a rendes szexnek fontos eleme az orális szex, a nőknek szánt szexjelenetekben/filmekben soha nincs ilyesmi, mármint ahol a nő adja, mert hogy az megalázó, lealacsonyító, stb.
Szóval a nők inkább hisznek benne, hogy a szuperpasi minden vágya lesz, hogy kinyalja őket, de ő nem akar majd orált - és még azt is bele szokták tenni, hogy miért nem -> mert hogy az milyen megalázó egy nőnek.
A nők így úgy értékelhetik, hogy ha mégis szopnak, akkor egyrészt azt azért teszik, mert ők maguk csinálni akarják, másrészt ők a nap hősei, akik hatalmas dolgot adtak ezzel és nagyon nagy jutalmat/köszönetet érdemelnek.
Mindeközben a való életben ez "csak" a kölcsönösségen alapul, semmiféle fanfárok nem hallhatóak az aktus után és ez kb. annyira kelt bennük csalódást, mint a férfiaknak egy farokverés után a közepesen elhízott barátnővel szembesülni az előszobában: éles a kontraszt a videó és a valóság közt.

Csak azért mondtam el ezt, hogy még inkább érzékletessé tegyem a női pornó-jellegét az ilyen filmeknek. Nem az explicit töcskölés vagy a testrészek látványa miatt lesz valami "pornó", hanem a kielégítendő vágyak jellege és módszere alapján, ez nagyon fontos.

Jelzem nem a pornó ellen beszélek, csak a kettősmérce zavar, ami a két kategóriát övezi.

Fabius Q 2017.07.06. 18:57:03

Három szó: unalmas, elcsépelt, giccsparádé. Az amerikai filmesek felkapták, mert misztifikálja Hollywood -ot és emléket állít az amerikai jazz műfajának. Ettől függetlenül a legtúlértékeltebb dögunalom, amire Oscart adtak.

Ezt már olvastam 2017.07.07. 05:56:53

A film egy csoda. 10 éve nem láttam ilyet ami ilyen érzelmi hullámvasútra helyezett volna. Megfogott, felemelt, útána meg jól földhözvert, de úgy hogy ha visszagondolok a filmre minden jelenete beugrik ami ritka. Szerintem mindekinek jár egy ilyen film...Emma Stone játéka pedig ritka jó!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.09. 19:44:36

@Drednaught: Ez musical, ebben a műfajban a forgatókönyv sokadrangú tényező...

Drednaught 2017.07.09. 19:53:31

@Online Távmunkás: Ezt értem és nincs is vele baj, ahogy a pornó műfajban általában sem a forgatókönyv a lényeg, de a film üzenete, a szereplők értékrendje, a női elvárások égig való boostolása, az abnormális idealizálás ritka irritáló volt.

Viszont a film számomra egy jó szűrő. Nem tudnék olyan nővel kezdeni, aki odavolt ezért a szarért.

politologus · http://politologus.blog.hu 2017.07.09. 20:51:52

Van valami abban, amit itt Drednaught (elég jó tollal) írt, de ezeket a problémákat szinte bármelyik filmben fel lehet fedezni. Ilyenkor beugrik az irodalomból a realizmus és a naturalizmus párosa, és azok kritikája a 19. századból: Igaza van e két stílusirányzat képviselőinek, hogy a társadalom rejtett mozgatóit kendőzetlenül be kell mutatni, de a kritikusoknak is, miszerint csupán a mocsok folyamatos adagolása ugyan mennyivel valóságosabb?